Blogolj!
Május 22., péntek

60 éve pusztított Chilében a szuperföldrengés

2020.05.22.
Ragnar Volarus

Hatvan éve, 1960. május 22-én pattant ki Chile partjainál az eddig feljegyzett legnagyobb, a Richter-skálán 9,5-es erősségű földrengés, amely több ezer ember halálát okozta, az elemi csapás nyomán keletkezett szökőár pusztított Hawaii szigetén és Japánban is.

A Dél-Amerikában, a Csendes-óceán és az Andok hegyvonulatai közötti keskeny, 4300 kilométer hosszú földsávon fekvő Chile a világ egyik legélénkebb szeizmikus tevékenységi zónájában fekszik. Itt találkozik két hatalmas tektonikus lemez, a Nazca- és a Dél-amerikai lemez, ennek következtében gyakoriak a rendkívül erős, 8-asnál nagyobb magnitúdójú földrengések.

Chile déli részén már 1960. május 21-én hajnalban kipattant egy 8,1-es erősségű földrengés, amely súlyos károkat okozott és elvágta a telekommunikációs összeköttetést az ország többi tartományával, ezt másnap hajnalban és délben két kisebb, de így is erős földmozgás követte. Mint kiderült, ezek csak az előrengések voltak, május 22-én délután 15 óra 11 perckor egy 9,5-ös magnitúdójú rengés rázta meg a Talca és Chiloe-sziget közti ezer kilométer hosszú területet. Egy órával később nyolc méter magas szökőár söpört végig a tengerparton, amelyet tíz perccel később egy újabb, immár tíz méter magas cunami követett, ez utóbbi szedte a legtöbb áldozatot. A legsúlyosabb károkat Valdivia kikötőváros szenvedte el, amelynek nagy része víz alá került, az elektromos hálózat és a vízvezeték-rendszer tönkre ment, számos épület összedőlt. A földrengés keltette 30 méter magas, 800 kilométeres óránkénti sebességgel száguldó szökőár az egész Csendes-óceánon végigsöpört, hullámai elérték Ausztráliát, Hawaiit, Kínát, Japánt és a Fülöp-szigeteket is. Japán legnagyobb szigetén, Honsún a hat órán keresztül húszperces időközökben egymás után érkező hullámok száznál több emberéletet követeltek, több halászfalu teljesen elpusztult, mintegy ötezer ház megsemmisült. Az 1950-es években kifejlesztett cunami-előrejelző rendszernek köszönhetően a Csendes-óceán térségében és Hawaiin, ahova a hullám tíz óra múlva ért el, volt idő a felkészülésre, így Hawaiin mindössze 61 ember halt meg.

A földrengés Chilében számos földcsuszamlást váltott ki, főleg az Andokban, szerencsére az érintett területek lényegében lakatlanok voltak. A Valdivia tartományban található, hegyek által közrefogott Rinihue-tó vízszintje egy erősebb földcsuszamlást követően 20 méterrel emelkedett meg, emiatt megkezdték a környező falvak kiürítését, de végül sikerült a gátat időben átvágni és nem történt tragédia. A helyzetet súlyosbította, hogy a földrengés következtében kitört a Puyehue és Cordón Caulle vulkán, a szünet nélkül lövellő óriási füst- és hamufelhők miatt egy időre be kellett szüntetni a légimentést.

A katasztrófában több mint 1600 (más becslések szerint 6000) ember vesztette életét. Az elemi csapás nagyságához képest viszonylag alacsony szám magyarázata, hogy a térségben gyakori földrengések miatt nem épült ki jelentős infrastruktúra, és az első rezgések miatt szinte mindenki a szabadba menekült. A szeizmikus tevékenység miatt földrengés-álló technikával épült házak többsége túlélte a pusztítást, de számos rossz anyagból barkácsolt épület összedőlt, megint másokat a földcsuszamlások és a szökőár semmisítettek meg, összességében mintegy kétmillióan maradtak fedél nélkül.

Az 1960-as chilei földrengés nagyságára jellemző, hogy az elmúlt évszázadban feljegyzett összes földrengés szeizmikus energiájának negyede ekkor szabadult fel. Chilét legutóbb 2010. február 27-én rázta meg magas magnitúdójú, 8,5-ös földrengés, a katasztrófában több mint 500 ember vesztette életét.

Névnapok

Júlia, Rita, Atos, Boáz, Bogárka, Dzsúlió, Emil, Fiametta, Fiamma, Julianna, Juliánusz, Júliusz, Renáta, Ritta, Román, Romána, Románó, Ugocsa, Ugron, Uljána, Zsülien, Zsüliett

Események

1455
Az első St Albans-i csatával kezdődött, és harminc évvel később, az 1485. augusztus 22-i bosworth-i csatával zárult le az angliai Yorkok és a Lancesterek, valamint szövetségeseik közötti, trónfosztásokkal, száműzetésekkel és árulásokkal átszőtt eseménysorozat, amelyet ma rózsák háborújaként ismerünk. (565 éve)
1712
VI. Károly Habsburg császárt magyar királlyá koronázták.
1819
Az amerikai Savannah kikötőjéből elindult Anglia felé a Savannah gőzös, amely első gőzhajóként szelte át az Atlanti-óceánt.
1867
Kossuth Lajos Párizsban megírta híres Cassandra/Kasszandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király szentesítette azt a törvényt, amely kötelezővé tette a magyar nyelv tanítását valamennyi népiskolában és tanítóképző intézetben.
1884
Ferenc József szentesítette az állandó Országház építési tervének jóváhagyásáról és az építés végrehajtásáról szóló törvénycikket.
1910
Szegeden megjelent a Délmagyarország című napilap. (110 éve)
1930
Megérkezett a brazíliai pernambucói légikikötőbe az Atlanti-óceánt először átszelő, Sevillából indult utasszállító léghajó, a Graf Zeppelin. (90 éve)
1939
Berlinben aláírták a német-olasz szövetségi szerződést, az ún. Acélpaktumot.
1960
A Richter-skála szerinti 9,5-ös földrengés pusztított Chile Valdivia tartományában. Ez volt a 20. század legerősebb földrengése. (60 éve)
1990
Jemeni Köztársaság néven egyesült a déli és az északi országrész. Ez a nap az ország nemzeti ünnepe.
2009
A debreceni Nagytemplomban az Alkotmányozó Zsinat elfogadta a Magyar Református Egyház alkotmányát.
2012
Tokióban átadták a világ legmagasabb tornyát, a Tokyo Sky Tree névre keresztelt 634 méter magas tévétornyot.
2017
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az észak-angliai Manchester Arénában az Ariana Grande amerikai énekesnő teltházas koncertjéről távozók között. 22-en életüket vesztették, mintegy 800-an megsérültek.

Születések

1813
WAGNER, Richard német zeneszerző
1850
SCHRAMMEL, Johann osztrák hegedűművész és zeneszerző, a sramlizene megteremtője (170 éve)
1859
DOYLE, Arthur Conan angol orvos, író, a modern bűnügyi regény egyik megteremtője, Sherlock Holmes "atyja"
1907
OLIVIER, Sir Laurence kétszeres Oscar-díjas angol színész-rendező
1910
BARTA István Kossuth-díjas villamosmérnök, akadémikus (110 éve)
1927
OLÁH György az Egyesült Államokban élt Nobel-díjas és Széchenyi-nagydíjas kémikus
1943
WILLIAMS, Betty Nobel-békedíjas észak-ír politikus
1954
NAKAMURA, Sudzsi fizikai Nobel-díjas japán-amerikai fizikus
1970
CAMPBELL, Naomi brit modell (50 éves)
1974
ÓNODI Henrietta olimpiai bajnok tornász, edző
1975
FARKAS WELLMANN Endre József Attila-díjas romániai magyar költő, szerkesztő (45 éves)
1987
DJOKOVIC, Novak többszörös Grand Slam-győztes szerb teniszező

Halálozások

337
CONSTANTINUS római császár, az első keresztény uralkodó
1885
HUGO, Victor francia költő, regény- és drámaíró (135 éve)
1956
SZLADITS Károly Kossuth-díjas jogász, akadémikus
1960
SCHULLER Aladár vegyészmérnök, fototechnikai feltaláló (60 éve)
1981
LUKÁCS Pál Kossuth-díjas brácsaművész, hegedű- és énektanár, kiváló művész
1983
CLAUDE, Albert belga születésű Nobel-díjas amerikai sejtbiológus
1992
RÁNKI György Kossuth-díjas zeneszerző, kiváló művész, az első magyar musical, az Egy szerelem három éjszakája szerzője
1997
HERSHEY, Alfred Day Nobel-díjas amerikai mikrobiológus, genetikus
2001
FOCK JENŐ politikus, 1967-1975-ben miniszterelnök
2014
GEDŐVÁRI IMRE olimpiai bajnok kardvívó, sportvezető
2016
SZŐCS Bertalan világbajnoki ezüstérmes tőrvívó, mesteredző

Időjárás

Pénteken is derült lesz a reggel, délután a Dunántúlon növekedhet meg a fátyolfelhőzet, másutt sok napsütésre készülhetünk. Csapadék nem várható. Keleten még élénk lehet az északnyugatiszél. Hajnalban a fagyzugos helyeken gyenge fagy, több helyen talajmenti fagy lehet: -2, 7 fok várható. Napközben 18-24 fokot mérhetünk.

18-24 °C

Top hírek

Napló ma

Ki ne hagyd!

EMLÉKEZTEK DÁRDAI ÉLETE EGYIK LEGSZEBB GÓLJÁRA? - videó

Újra látogatható a hévízi Schulhof sétány

Kisteherautó hajtott a tüntető tömegbe Floridában (videó)

A Heysel-tragédia óta már semmi nem ugyanaz mint korábban

Blogstar video

Közösség

Most írtátok

Ön szerint mire költi a BKIK a vállalkozók 5000 forintos befizetését?

Szavazok
Fontos a véleményed. Ne tartsd magadban, BLOGOLJ!
Ha üzenni szeretnél nekünk, itt azonnal megteheted:

Elküld

Még több