Blogolj!
Szeptember 11., szerda

100 éve hunyt el Csáth Géza

2019.09.11.
K77

Száz éve, 1919. szeptember 11-én halt meg Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb alakja.

Brenner József néven született 1887. február 13-án egy jómódú szabadkai polgárcsaládban, unokabátyja Kosztolányi Dezső volt. Hegedűművésznek készült, érettségi után a pesti Zeneakadémiára jelentkezett, de elutasították, ekkor iratkozott be az orvostudományi egyetemre. Harmadéves korában a Budapesti Naplóhoz szegődött tárcaírónak és zenekritikusnak. 1908-tól a Nyugatban is megjelentek novellái, zenei tárgyú cikkei, első novelláskötetét is ebben az évben publikálta A varázsló kertje címmel. 1909-ben lediplomázott, és a neves elmegyógyász, Moravcsik Ernő vezette ideg- és elmeklinika gyakornoka lett. Itteni élményei szervesen beépültek írásműveibe, az elsők között foglalkozott a freudi pszichoanalízis elméletével.

1910 áprilisában tuberkulózis gyanújával orvoshoz fordult, és amikor - tévesen - megerősítették a diagnózist, kétségbeesésében a morfiumhoz menekült. A morfium pusztító szenvedélye lett, halálos öleléséből többé nem tudott megszabadulni, hiába próbálkozott többször elvonókúrával.

1910-ben Ótátrafüreden fürdőorvosként dolgozott, itt ismerte meg Jónás Olgát, akit 1913-ban feleségül vett. Ez az időszak művészi, orvosi tevékenységének csúcspontja: bemutatták a Janika és a Hamvazószerda című színdarabjait - ez utóbbit saját zenéjével -, megjelent a Délutáni álom című novelláskötete, a zenéhez köthető írásaiból válogató Zeneszerző portrék, majd a hagyományos pszichiátria és pszichoanalízis szempontjait elegyítő elmeorvosi szakkönyve, Az elmebetegségek psychikus mechanismusa, amelyet később Egy elmebeteg nő naplója címmel adtak ki.

Az első világháború kitörésekor bevonult, de betegsége miatt szabadságolták. Sikertelen gyógykezelés után a hajdúsági Földesen vállalt orvosi állást, 1917-ben végleg leszerelték. A vajdasági Regőcén lett körorvos, de testi-lelki állapota gyorsan romlott, 1919 tavaszán végleg összeroppant. A bajai kórház elmeosztályáról megszökött, hazagyalogolt Regőcére, lelőtte a feleségét, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Ezután ismét Bajára, majd rokonai kérésére Szabadkára vitték. 1919. szeptember 11-én innen is megszökött, Budapestre akart menni, de a szerb demarkációs vonalnál a katonák feltartóztatták. Dulakodás közben egy fiola gyorsan ölő mérget morzsolt szét a szájában. Azonnal meghalt.

"Az anyag, az érzékek írója volt, a testé, a fájdalomé, a gyönyöré, de mindenek felett annak a kísérletezésnek az írója, melybe belepusztul a test" - írta róla Illés Endre. Csáth Géza művei alapján több játékfilm (Horváték, A varázsló álma, A vörös Eszti), és Szász János rendezésében két mozifilm is készült: az Anyagyilkosság című novellából a Wittman fiúk (1997), az Egy elmebeteg nő naplójából az Ópium (2007), mindkettő több rangos díjat nyert.

Névnapok

Igor

Események

1526
A mohácsi csata után a török hadsereg bevonult a védtelen Budára.
1697
A Savoyai Jenő herceg, fővezér vezette 60 ezer fős szövetséges keresztény sereg Zentánál súlyos vereséget mért a török csapatokra.
1714
Barcelona kapitulált a spanyol uralkodó, V. (Bourbon) Fülöp csapatai előtt, elveszítve ezzel autonómiáját. (305 éve)
1848
Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök bejelentette a kormány lemondását.
1960
Véget ért Rómában a XVII. nyári olimpia, amelyen a magyar sportolók 6 arany-, 8 ezüst- és 7 bronzérmet nyertek.
1961
A svájci Morges-ban megalakult a Természetvédelmi Világalap (World Wide Fund for Nature - WWF)
1972
Véget ér Münchenben a XX. nyári olimpia, amelyen a magyarok hat aranyérmet nyertek. (Ezen az olimpián egy palesztin terrorista csoport izraeli sportolókat ölt meg és ejtett túszul.)
1973
Chilében a katonai junta megdöntötte Salvador Allende elnök hatalmát.
1989
Magyarország megnyitotta határait a Nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt. (30 éve)
2001
Az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb terrormerénylet-sorozatát követték el, amelyek következtében közel 3000 ember halt meg. Az Egyesült Államokban ez a nap a Szolgálat és Emlékezés Napja.
2004
Ürömön újratemették az 1801-ben elhunyt Alekszandra Pavlovna Romanova cári nagyhercegnőt, I. Pál orosz cár lányát, aki József nádor első felesége volt. (15 éve)
2013
Elhelyezték a Tolna megyei Medina község közelében épülő radarállomás tornyán a 3D-s NATO-radar csonkagömbjét, az ún. radomot.
2014
szeptember 11. - Barack Obama amerikai elnök televíziós beszédében közölte, hogy egy nemzetközi koalíció élére állva Szíriára is kiterjeszti az Iszlám Állam (IÁ) elleni légicsapásokat és újabb katonákat vezényel Irakba. (5 éve)
2015
Budapesten megnyílt az UNICEF - az ENSZ gyermekalapja - globális szolgáltató központja.

Születések

1524
RONSARD, Pierre de francia költő, a francia reneszánsz költészet kiváló képviselője (495 éve)
1557
KALAZANCI SZENT JÓZSEF spanyol származású katolikus pap, a piarista rend alapítója
1723
PRAY GYÖRGY jezsuita szerzetes, történetíró, elsőként adta ki a legrégibb összefüggő magyar nyelvemléket, a Halotti beszédet
1881
NIELSEN, Asta dán színésznő, a némafilm korszak nagy sztárja
1875
GILLEMOT FERENC labdarúgó, edző, játékvezető, sportújságíró, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alapító tagja, a futballválogatott első szövetségi kapitánya
1893
PETŐ ANDRÁS orvos, a konduktív mozgásterápiai képzés megalapozója
1919
SIK, Ota csehszlovák közgazdász, az 1960-as években a csehszlovákiai gazdasági reformok atyja (100 éve)
1929
PRÉKOPA András Széchenyi-díjas matematikus, akadémikus (90 éve)
1933
SZŰRÖS MÁTYÁS diplomata, politikus, 1989-90-ben ideiglenes államfő
1935
PALOTAI Károly olimpiai bajnok labdarúgó, játékvezető, sportvezető
1944
HAROCHE, Serge Nobel-díjas francia fizikus (75 éves)
1945
BECKENBAUER, Franz német labdarúgó, edző, szövetségi kapitány, az első, aki sportolóként és edzőként is világbajnok lett
1949
CSÁKÁNY Zsuzsanna Balázs Béla-díjas vágó (70 éves)
1954
HORVÁTH Adrián Széchenyi-díjas építőmérnök, a dunaújvárosi Duna-híd tervezője (65 éves)
1960
AMANO, Hirosi Nobel-díjas japán fizikus
1977
VARRÓ Dániel József Attila-díjas költő, műfordító

Halálozások

1063
I. BÉLA Árpád-házi király, Vazul fia
1645
ESTERHÁZY Miklós gróf nagybirtokos, nádor
1809
HORÁNYI Elek irodalomtörténész, piarista szerzetes (210 éve)
1869
GRAHAM, Thomas angol kémikus, az Angol Tudományos Akadémia tagja, a kolloidkémia egyik megalapozója (150 éve)
1919
CSÁTH Géza író, zenekritikus, eredeti foglalkozása orvos, a 20. század eleji magyar széppróza egyik megújítója (100 éve)
1959
BÖLÖNI György Kossuth-díjas író, újságíró, fő műve Az igazi Ady (60 éve)
1971
HRUSCSOV, Nyikita Szergejevics szovjet-orosz politikus, párt- és állami vezető
1973
ALLENDE, Salvador chilei orvos, politikus, államfő
1986
ASBÓTH József teniszező, edző, az egyetlen magyar Roland Garros-győztes
1994
LEVENDEL László orvos, tüdőgyógyász, a tüdőbeteg alkoholisták gyógyításával foglalkozott (25 éve)

Időjárás

Az éjszaka képződő pára- és ködfoltok feloszlása után több órára kisüt a nap. Kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz az égen. Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos területeken kissé hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

23–28 °C

Top hírek

Napló ma

Ki ne hagyd!

10 ÉVES A VB-BRONZ! - VIDEÓ

HÁBORGÓ AZERIEK? AKKOR MIT SZÓLJON EZ A CSAPAT?! - VIDEÓ

Dánia: lángoló Koránnal a kezében mentették ki a pártvezetőt a no-go zónából - VIDEÓ

VIDEÓ! Iskolai felvételen a tanár elleni tetten ért erőszak

Blogstar video

Közösség

Most írtátok

Milyen célra adna pénzt?

Szavazok
Fontos a véleményed. Ne tartsd magadban, BLOGOLJ!
Ha üzenni szeretnél nekünk, itt azonnal megteheted:

Elküld

Még több